Barion Pixel

Játékok 3-6 Hónapos Babáknak

Ebben az időszakban a baba már nem csak befogad.
Mozdulni szeretne, próbálkozni, újra és újra.

 
  • Izomerősödés: A nyak, váll, hát és kar izmok fejlődnek; a baba emeli a fejét 45-90 fokig, majd a mellkasát is hason fekve

  • Célzott mozdulatok: Megszűnnek a véletlen kapálózások; ha meglát egy színes játékot, már tudatosan nyúl érte.

  • Kapcsolódás hangokkal: Megszületik a valódi „párbeszéd” – a gőgicsélés és a kacagás az első közös történeteitek alapja

A környezet szerepe az akadálytalan felfedezés biztosítása, egy játszószőnyeg és a vágyott tárgyak karnyújtásnyi távolságban. 

Ami 20 év múlva is megmaradhat ebből a korszakból

Belső magabiztosság

A hason fekvés közbeni első sikeres erőkifejtések alapozzák meg azt a belső tartást, amivel felnőttként is hittel vághat bele az új kalandokba.

Mély, őszinte kapcsolódás

Aki babaként átéli a válaszkész figyelmet, felnőttként értő figyelemmel fordul majd mások felé, és képes lesz stabil, bizalommal teli emberi kapcsolatokat építeni (EQ).

Tettrekészség

Az a pillanat, amikor először nyúl tudatosan egy játékért, valójában a saját erejébe vetett hit kezdete: a tudat, hogy képes hatni a világra és elérni, amit szeretne.

Pszichológusaink választották ehhez az életszakaszhoz

  • Tisztelik a figyelmet: Nem terhelik túl az érzékszerveket harsány ingerekkel.

  • Egyszerűek és őszinték: Hagyják, hogy a baba fedezze fel a tárgyak valódi súlyát, tapintását és hangját.

  • Nem irányítanak: Csupán jelen vannak, és teret adnak a baba saját, belső kíváncsiságának.

  • Nem „fejleszteni” akarnak, hanem megtartani: Biztonságos keretet adnak a természetes kibontakozáshoz.

Ami igazán számít

Nem a teljesítmény a cél: Nem az számít, hogy „ügyes-e” a baba, hanem hogy
van-e elég nyugodt pillanat, ahol egyszerűen csak létezhet és figyelhet.

Csak a 6 legkiválóbb játékok válogattuk be

 
Shopping Cart
Scroll to Top